A Néprajzi Múzeum felújított Xántus kávézójának új szélvédett terasza mellett elhaladva délután 16:00 körül, felléptem a múzeum első lépcsőfokára, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan fogják kiadogatni a kávézóból a rendeléseket, a falakat nem üthették ki, ugyanis ez egy műemléképület...
Amikor beléptem a múzeum kapuján, kicsit elbizonytalanodtam, az előcsarnok üvegajtókkal volt lezárva, és majdhogynem teljesen sötét volt, furcsálltam, hiszen tudtam, hogy 18:00-ig nyitva van, mindenesetre továbbhaladtam az előcsarnok felé eme hatalmas falak között, lesz, ami lesz. Kicsit olyan így, mint egy kísértetkastély, amivel az ott dolgozók és a vendégek is egyetértenek: többször kérték, hogy kapcsoljanak fel még néhány lámpát, a turisták meg több esetben is visszakövetelték a pénzüket – tudtam meg egy ott dolgozótól... Nappal, vagy nyáron nincs semmi gond, akkor az üvegablakokon keresztül a Nap kivilágítja az egész épületet, de télen semmi nem látszik a gyönyörű előcsarnokból és az ott látható hatalmas Lotz Károly freskóból.

Az Amazónia című kiállítás a második emeleten van, némelyik folyosón tényleg koromsötétben kell tapogatózni, ha véletlenül eltévedsz, ami nem nehéz, hiszen az irányjelző táblákat sem látod, amik csak egy kinyomtatott papírlapon vannak odapottyantva az út közepére. A kiállítást július 15-én nyitották meg és 2012. április 8-ig látogatható. Amikor bementem Amazónia ajtaján, akkor már nem csak egy kicsit tartottam hátborzongatónak a múzeumot... a trópusi esőerdő élőlényeinek hangjai, kitömött állatok, és a sötétben zölden pislákoló lámpa adta meg a hely alaphangulatát. Egy falon olvashatunk Amazóniáról bővebben, az információk nagyon bőségesek voltak, tényleg mindenhova ki van írva, hogy mi micsoda, és érdekességeket is említenek.
Rengeteg tárgyat vonultatnak fel a kiállítás hat termén át, de a fényviszonyok itt is szörnyűek, nyilván a műtárgyak védelmének érdekében, de amikor ez az élvezet, vagy egyszerűen a látás rovására megy, akkor azért az elég nagy baj. Volt, hogy a saját árnyékommal takartam ki a kiállított tárgyat, vagy egy sötét teremben, fekete alapon fehér betűkkel voltak kiírva a tárgyról az információk, de azon semmi fény nem volt, csak a tárgy körüli kislámpák világítottak.
Iyenkor este 4-5 fele, zárás előtt, már nem sokan vannak, szóval egyedül mentem végig az egészen, és a döglött papagájok, az ismeretlen tárgyak és területek között, tényleg kirázott a hideg.
Kíváncsi voltam, hogy vajon másoknak, hogy tetszett ez a kirándulás Amazóniában, ezért megnéztem a vendégkönyvet, ahol velem együtt sokan a rossz fényviszonyokat emlegetik.
Az egyik teremben kimondottan a gyerekek számára egy kis videót vetíttetek egy nagyon régi, nem túl nagy tévén, és az utolsó teremben is egy film ment egy kivetítőn. A külföldiek joggal javasolták a könyvben, hogy jó lenne, ha lenne angol felirat a videóhoz, hiszen így nyilván nem értenek belőle egy mukkot sem. Mások a TV hangerejét kifogásolták, azt, hogy áthallatszik a többi terembe és ez zavarja az elmélyült olvasást.
Sokan viszont mindezek ellenére nagyon elégedettek voltak, írták, hogy mesteri fokon vannak restaurálva a tárgyak, illetve elrendezve, vagy, hogy ez az egyik legszebb kiállítás, amit eddig láttak.

Továbbhaladva belebotlottam az óceániai ékszerek kiállításba, ahol a Néprajzi Múzeum ékszer- és ruhaterv pályázatára beérkezett műveket állították ki egy kis teremben, ennek az elrendezése hagy némi kívánnivalót maga után... A ruhák egy Vigyázz 380V szekrény előtt, hát nem is tudom… nem túl szép látvány.

Tehát elég lehangoló volt ez a séta a Néprajziban, tényleg ennyire el kell hanyagolni hazánk egyik legszebb múzeumát? Ráadásul elég frekventált helyen van...ott a Kossuth téren, mintha állna valami nagy épület a közelében, ami szintén igen nagy turistalátványosság....