Mesterségek Ünnepe 2011 – Első nap: beszámoló
Már 25. alkalommal rendezik meg a Budai Várban a Mesterségek Ünnepét, idén augusztus 18-tól 21-ig tart. Mind a négy nap csodás koncertek, finom ételek, zamatos borok várják a népi kultúra iránt érdeklődőket, no de nem csak a magyar, hanem az észt, litván és lett hagyományőrzők is részt vesznek az ünnepségen, mint díszvendégek. Az idei évben a főtéma a viselet, így nagyon sok asszonyt és urat láthatunk a saját vidékük autentikus öltözékében, gyönyörű a virágminták, csipkék és a színek kavalkádja.
Az első nap első koncertjét a Palota-színpadon Pál István Szalonna és bandája adta, és a Kárpát-medence remekeit hallhattuk vonójukból.
Ezután, a program szerint Budapest Főváros Főpolgármestere, Tarlós István mondta volna az ünnepi nyitóbeszédet, de helyette a helyettese helyettesítette.
A vásár egészen óriási volt, az a rengeteg portéka már szinte kiáltozott és kérlelte a nézelődőket, hogy „engem vegyél meg”, de csak két kiemelkedő árust találtam. Az egyiknél japán gyöngyből készült ékszereket lehetett kapni, még sose láttam ilyet, egészen különleges a látványuk. Itt azt is elárulták nekünk, hogy az asztal alatt Swarovski kristályos nyakláncaik is akadnak, de azokat nem lehetett kitenni, mert tiltott a stand túlzott csillogása.
A másik helyen pedig kézzel készített játékokat (a kedvencem egy bordó kockás nyuszi lett, drasztikusan hatalmas végtagokkal) árultak. Nagyon sok mosolygó ember nézelődött ezen a szerencsére nem oly’ meleg csütörtök délutánon, és miközben a szülők ízlelgethették a finomabbnál finomabb borokat, a gyerekek a kézműves játszóházakban fonhattak karkötőt, virágból készült koszorút, vagy éppen megtanulhatták a nemezelés mesterségét, amelynek közelében nyilvánvaló okokból áradt a szappan szag.
Az esti Szalóki Ági koncert kicsit késve a meghirdetett 19:30 helyett, 20:00-kor kezdődött (illetve mindhárom csatornán, a programfüzetben, a Mesterségek Ünnepe honlapján és Ági oldalán is különböző időpontok voltak megadva: 19:00, 19:30 és 20:00, ki tud ezen kiigazodni?). Ennek ellenére a színpad előtti székek közül alig találhattunk szegényen árválkodót, sőt még a közeli vendéglátósok asztalainál is ültek. Habár ez nem az a hely, ahol nyugodtan, mozdulatlanul lehet ücsörögni. A gyerekek rohangásztak, a felnőtteknek pedig minden ismerős vagy éppen ismeretlen, de fülbemászó dallamra elindult a jobb lába, aztán a jobb keze, majd a bal lába és bal keze, hogy végül már ülve táncoltak, és szólt a búzai, füzesi és szováti muzsika.
Az Oroszlános-udvarban, Ági koncertje után, a Kerekes Band következett, akik nagyon sokáig hangszereltek, de úgy tűnt hiába, mert a hangosítás pocsék volt. Sajnos az elektronikus csángó boogie zenekar nem nyerte el a tetszésemet.
Összességében: 9/10, szerintetek?
Szombat-vasárnapi program itt: http://mestersegekunnepe.hu/reszletes_program
Képek még: http://www.facebook.com/pages/Kult%C3%BAra-a-k%C3%B6b%C3%B6n/155703361174582