Yona Friedman. Architecture without building. A nemépítés gyakorlata
2011. október 29. - 2012. január 08.

Nem sok kapcsolat van köztem és az építészet között, néhány lenyűgöző épület ámulatba ejt, de teljesen laikus vagyok. Amint beléptünk az első terem ajtaján, egy óriási kocka fogadott bennünket, amiről rögtön a Transformers filmekben szereplő energiátsugárzókockára asszociáltam, ami nem baj, hiszen az alkotók szeretik beindítani az emberek fantáziáját, és nem is mindig fontos, hogy mi is volt az eredeti szándékuk, de azért kíváncsi lettem volna, és számomra nem derült ki. Gondolom nem csak ő, ez a magyar származású építész álmodozik arról, hogy vajon hogyan fog kinézni a jövő, és meg is építi az elképzelt világ makettjét, vagy éppen csak lerajzolja. Érdekes, hogy mikre gondolt, de talán egy kicsit felesleges is, hiszen semmi se valósult meg a terveiből, ha jól értelmeztem a „nemépítés” fogalmát.

Sokszor felmerül az a probléma, hogy az emberek milyen irányban haladnak egy kiállításon, vajon melyik terem jön a másik után? Itt nem volt ezzel gond, hiszen minden teremben csak egy téma volt, és az egy függönnyel vagy egy következő teremmel le is zárult. A katasztrófák elleni önvédelmi képregények a falon, jópofák voltak. Kicsit kifogásoltam a papír színét, ami elsőre jó ötletnek tűnik, hiszen meglehetősen figyelemfelkeltő a neon sárga szín, de ha hosszabb ideig állsz előtte (és állsz, mivel el kell olvasni a szöveget valahogy), akkor azért belefájdul az ember szeme. Azt sem értettem, hogy miért angolul van a képregény buborékaiban a szöveg, és alul bubi és rajz nélkül csak a szöveg… akkor már kivehették volna a buborékból az angolt, és odaírhatták volna magyarul, a mai technika, elég hamar elősegítette volna ezt a folyamatot.

A hidak makettjei tetszettek a legjobban, érdekesnek találtam, a több emeletes, erre-arra tekergő sávokat, itthon csak egyszerű egyszintes hidakat látni, a legnagyobb „törést” talán a Margit híd Y-formája okozhatja.

Az emeletes szerkezet, ahol alá kell írni, hogy csakis saját felelősségre mászhatok fel, izgalmasnak tűnt, egy kis újdonság a sok olvasás között (elég sokat kellett olvasni, ahhoz, hogy értsem, mit akar mondani a tervező), hát én is felmásztam. De vajon minek? Nem értettem, hogy mi az, amit fent látok. Valamilyen jövőbeli „ősi” kultúra? Természetesen tele fallikus szimbólumokkal. Nem tudom, de legalább betekintést nyerhettem a fotórealisztikus festmények kiállításába, meg azt hiszem ki is nevetett egy gyerekcsapat (a védősisak miatt), akik épp ott a képeket nézegették.

Egy lány azt mondta, hogy neki tetszik Yona stílusa, olyan sci-fis, hát én szeretem a sci-fiket, de valahogy nekem összességében nem tetszett ez a dolog, ami valószínű, hogy az én hibám, vagy lehet, hogy kell hozzá egyfajta utópisztikus hangulat?!

A kiállításról:

http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=763&menuId=43