Állatkerti séta és jazz koncert
Tegnap fél négykor értünk oda a Fővárosi Állatkert kőelefántjainak lábaihoz, mivel a koncert előtt még meg akartuk látogatni az állatokat is. A pénztárban egy fáradt hölgy meglepő elégedettséggel jelentette, hogy meg kell vennünk a koncertjegyet és az állatkerti belépőt is, nincs semmilyen kombinált jegy, ámbár az előadás előtt még körbe tudunk szaladni az állatkerten. Szerencsére nem hittem neki (mivel 7-kor valójában már minden "ház" be volt zárva), így megvettük mindkét jegyet 1500 + 3300 Ft és beléptünk a Kert-kapun.
Utunk első állomása a fókákhoz vezetett, lementünk a „víz alá”, szerettük volna megnézni, hogy hogyan úszkálnak, de nem láthattunk semmit, ugyanis a medence üvege teljesen sötét volt a kosztól. A Pálmaház melletti Nagytó még mindig tele van édes kacsákkal, teknősökkel, pelikánokkal, csak a víz valamiért mocsárhatásúvá vált. Gondolom nem éri meg kitakarítani a 145 éves születésnap megünneplése előtt, még ráér három napig… (augusztus 8-10., a részletes programot az állatkert honlapján olvashatjátok: http://www.zoobudapest.com/145)
Szeretem az Állatkertet, sőt kisiskolás koromban kétszer voltam táborozó is, úgyhogy mondhatni elfogult vagyok a sok szép emlék miatt, de ettől a sétától kissé csalódott lettem. Nagyon sok állat van másik helyre áttelepítve, és már a zsiráfokat se lehet kézből etetni, úgyhogy kénytelenek voltunk az állatsimogatóban élő már amúgy is kövér kecskéket megetetni a zoo csemegénkkel. Csak két hely volt, ahol gyerekké változva nyávogtam, hogy „jajjdecuki”, a gorillák és a tigrisek ketrece, ahol megnéztük Bongo-t, a kis gorillát, és a kölyöktigriseket.
Hot Jazz Band
Körülmények: a színpad a Nagytó és a Pálmaház közötti úton van felállítva és rengeteg ülőalkalmatosság szolgálja a nézők kényelmét, de azért a párnád ne hagyd otthon! A tóban zubogó szökőkút mellett élvezhetjük a zene lüktetését.
A Gundel terasz egész este nyitva van (NYILVÁN!), az étlapon: koktél, sör, szendvicsek, palacsinta (de a Nutella, tuti, hogy nem Nutella volt…). Nagyon jó volt az idő, így szerencsére az esőnapra nem volt szükség. A színpadi világítást nem a fényképészekhez igazították, de rajtunk még ez se fogott ki. (Fotók lejjebb, illetve a facebook oldalunkon is megtekinthetőek: http://www.facebook.com/pages/Kultúra-a-köbön/155703361174582)
A mosdó az AQUARIUM feliratú ajtó mellett van balra, még jó, hogy olyan sok időt nem kell ott eltölteni, olyan volt a szag, mintha az oroszlán ketrecében lettem volna. Mindkét szappanadagoló elromlott, meg egy csap is és a papírtörlő pedig csak oda van rakva a radiátorra, de hát ez nem a Gundel…
A koncert előtt lehetőség nyílt arra, hogy a Dolce Vida (Vida Péter borász) borait megkóstolhassuk, és itt meg kell jegyeznem, hogy nem vagyok túl nagy borimádó, de ez a szekszárdi rosé valami isteni.
A Forró Dzsessz Banda már kiskorom óta az egyik kedvenc zenekarom, így a hangulat adott volt, vártam a nagy slágereket. Azonban már az első hang felcsendülése után feltűnt, hogy valami nem ugyanolyan, ahogy az énekes, Bényei Tamás mondta: „mivel múlthéten még november volt, sikerült megbetegedni”, megfázott, de valószínűleg nem mindenkinek tűnt volna fel… és az ő javára legyen mondva mégiscsak végig énekelt és trombitált két órát. Vendégénekesként Bolba Évát hívták, aki már 7 éve koncertezik együtt a fiúkkal, és négy hónapja adott életet Flórának, aki már a második gyermekük Bera Zsolttal, a harsonással.
Fél10-kor volt egy rövid szünet, utána meghallgathattuk az Apu, hogy megy be (az a nagy elefánt, az oroszlán barlangjába) számot, ami a koncert címe is volt egyben.
Néhány szám még a repertoárból: Odavagyok magáért; Wonderful World; Itt a luxusvonat; Tudom, hogy van neki; Tedd ide, tedd oda; Blueberry Hill és ráadásként a Mézga Géza hangzott fel.
Összességében a délutáni és esti program: 6/10
Emlékeztető:
Augusztus 10-én (20:30) a Budapest Bár
Augusztus 17-én (20:30) a Budapest Klezmer Band
Ráadáskoncert:
Augusztus 9-én (20:30) Shipra Goyal, az indiai pacsirta